Bemutatkozás

Óbudai Népzenei Iskola - a zenei anyanyelv iskolája

Az Óbudai Népzenei Iskola a magyarországi népzenetanítás legrégebben működő műhelye. Bár a zeneiskola önálló intézményként 29 éve tevékenykedik, valójában 44 esztendeje annak, hogy Budapest III. kerületében – az országban elsőként – elindult a magyar népzene intézményes, zeneiskolai tanítása.

Az iskola alapításának előzményei

Az iskola alapításának előzményeit Bartók Béla és Kodály Zoltán népzenekutató tevékenységében, de főleg Kodály zenepedagógiai munkásságában kell keresnünk. Tudományos munkájuknak köszönhetően egyértelművé vált, hogy a parasztság által megőrzött zene a magyar nép zenei anyanyelve. Ennek megismerése, továbbörökítése, életben tartása nemzeti érdek. Kodály szerint:

Olyan a magyar népköltészet, mint egy hegyi patak, melynek medrébe nagy kőszikla gurult s útját csak annak megkerülésével folytathatja, előtte tóvá dagad, s látszólag nem is folyik. Azt a sziklát medréből félregörgetni, hogy szabad folyását, fejlődését semmi se gátolja többé: köznevelésünk, tudományos és művészeti politikánk legfőbb teendője.

Magyar Népzene Tára I. kötet - Gyermekjátékok. Kodály Zoltán előszavával. Bp. 1951

Ennek szellemében formálódott, alakult ki a II. Világháború utáni időszak általános iskolai, zenei általános iskolai és zeneiskolai szisztémája, működési rendje, tananyagtartalma.

A népdal tehát „klasszicizálódott”, a zenei nevelés alapeszközévé vált. Azonban ezekkel a folyamatokkal nagyjából egy időben a népdal tömegbázisa és éltetője: a parasztság radikális életmódváltozáson ment keresztül, gyakorlatilag megszűnt. Elkövetkezett tehát az az idő, amikor a népdal – látszólag megfordíthatatlan módon – apránként beköltözött a nagy közgyűjteményekbe (Magyar Néprajzi Múzeum, MTA Zenetudományi Intézet), és lassacskán rácsukódott az ajtó.

Az 1970-es évek elején azonban – érdekes módon épp a nyugat-európai beat-mozgalom, hippi korszak idején – városi értelmiségi fiatalok tömegesen kezdtek érdeklődni hagyományaink iránt. Ez az érdeklődés nem kis részben Kodály zeneiskoláinak köszönhető: az ott végzett növendékeknek életmódjává, mindennapi szükségévé vált a zene, ezen belül a magyar zene. Erről bőven és szívesen emlékeznek azok az előadóművészek, akik ma már e műfaj élvonalát képezik, mint például a Muzsikás és Kaláka együttes tagjai, vagy Sebestyén Márta. Erre az időszakra így emlékezett Kobzos Kiss Tamás:

Az egész dolog valójában nem a zene, mint diszciplína felől indult, hanem nagyon erős érzelmi hatások indítottak el bennünket (erről úgy gondolom, mindenki hasonlóképpen vélekedik, és meg is tudja nevezni azt az éneket vagy hangszeres táncdallamot, ami szinte kényszerítette a keresésre.) Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy hermetikusan el voltunk zárva az eredeti népzenétől és néptánctól. (Jellemző például az, hogy az első, eredeti felvételeket tartalmazó hanglemez, amelynek megjelenése sokunk számára volt meghatározó élmény, „Hungarian Folk Music” címmel jelent meg, és nem a magyar közönségnek szánták, hanem egy nemzetközi tanácskozás résztvevőinek, Kodály minden tekintélyét latba vetette, hogy a Hungaroton kiadja).

Kobzos Kiss Tamás: Táncház és népzeneoktatás. Bp. 1997

1972. május 6-án aztán műfajunk szempontjából meghatározó jelentőségű esemény történt: megkezdte működését az első táncház. Az első olyan nyilvános klub, ahol a szórakozni vágyó városi fiatalok népzenét hallhattak, arra táncolhattak. Rögtön fölmerült azonban a hangszertanulás problematikája. Klasszikus zenei képzettséggel, kottából lehetetlen rekonstruálni e műfaj játéktechnikáját, előadói stílusát.

Az addig „csak” tudományos munkával foglalkozó népzenekutató szakemberek azzal szembesültek, hogy tömegével keresik őket műkedvelő fiatalok tanácsért, hangfelvételekért. Martin György, Olsvai Imre vagy Kallós Zoltán nélkülözhetetlen támogatást nyújtott nekik. Intézményi lehetőségek híján a hangszeres oktatás szabadidős tevékenység formájában: táncházakban, nyári táborokban zajlott.

1976-ban a Népművelési Intézet kétéves, körülbelül 400 órás „táncházzenész” képesítést adó tanfolyamokat indított. A budapesti sikert követően országosan elindultak a képzések Győrben, Szegeden, Jászberényben, Miskolcon, Debrecenben, sőt minden nehézség ellenére a határon túli magyarság körében is. Ezek a tanfolyamok főleg a huszonéves korosztály igényeit szolgálták, de egyre határozottabban látszott, hogy intézményesített keretekre is szükség van, már kisiskolás kortól.


Önálló népzenei tagozat indul

1975-ben aztán egy zseniális, a kodályi pedagógiát messzemenően alkalmazó pedagógus: Till Ottó, a III. kerületi Mókus utcai Zeneiskola igazgatója a tettek mezejére lépett. Ettől a tanévtől kezdve zeneiskoláján belül önálló népzenei tagozat indult Béres János furulyaművész kezdeményezésére és vezetésével.

Az Óbudán, Till Ottó zeneiskolai igazgató segítségével létrehozott tagozat működésének meg kellett (és természetesen ma is meg kell) felelni mindazoknak a formai követelményeknek, amelyek a hagyományos állami zeneoktatásban elő voltak írva. Nem voltak azonban szakképzett oktatók, és a hangszerek is nehezen beszerezhetők voltak. Béres Jánosnak, az első magyar népzenei tagozat kialakítására vállalkozó tanárnak tehát nem volt könnyű dolga. Amire mégis alapozni lehetett, az a népzene iránt szinte váratlanul mutatkozó nagy érdeklődés a hetvenes évek elején. A határainkon túli népzene és néptánc felfedezése nem csak szakmai ügy volt, számos szakmai képzettséggel akkor még nem rendelkező fiatal vágott neki a gyűjtőutaknak. A gyűjtött anyag szinte azonnal „használatba került”, a táncházakban, néprajzi klubokban, táborokban tanulták a fiatalok a népdalokat, hangszeres dallamokat, táncokat. Már szinte feledésbe merült hangszerek (duda, tekerő, koboz, stb.) keltek új életre, és az idősebb generáció is alkalmat kapott az átadásra a pávaköri mozgalom támogatásával.

Kobzos Kiss Tamás: Táncház és népzeneoktatás. Bp, 1997

1975-ben, a népzenei tagozat első tanévében mindössze három hangszert: furulyát, cimbalmot és citerát lehetett tanulni. Ennek részben az volt az oka, hogy a többi hangszer esetében (beleértve még a népi vonósokat is) egyszerűen nem volt még olyan szakember, aki felkészült lett volna a feladatra. A hatlyukú (pásztor)furulya oktatása már az ötvenes évektől zajlott az általános iskolák zenei tagozatán, szintén Béres Jánosnak köszönhetően. A cimbalom volt az egyetlen, amelyet (klasszikus hangszerként) egyetemi szinten is oktattak, ennek tanítását Béresné Szöllős Beatrix kezdte meg. A citeratanítást pedig – amely a pávaköri mozgalom ereje révén igazi tömeghangszer volt abban az időben – Jakab Mihály kezdte majd fia, Jakab Csongor folytatta.

Rövidesen csatlakozott a tanári karhoz ifj. Csoóri Sándor, akinek múlhatatlan érdeme, hogy egy személyben el tudta indítani a vonós tanszakot (hegedű, kontra, bőgő), valamint a duda- és tekerőoktatást. A népdalének tanítást Bodza Klára kezdte meg, majd a nyolcvanas évek elejére csatlakozott Jánosi András (hegedű), Lányi György (kontra, duda), Havasréti Pál (bőgő, tekerő, gardon).

1986-tól tovább bővült az iskola tanári kara. Az énektanítást Bodza Klára helyett Budai Ilona és Fábián Éva vette át, a citera-furulya tanszakra Balogh Sándor került, a furulyát tovább erősítette Juhász Zoltán megjelenése és ugyanekkor kezdte meg a koboz tanítását Kobzos Kiss Tamás.

1990-ben a nyugdíjba vonuló Béres János után Kobzos Kiss Tamás vette át az intézmény irányítását. Újabb jelentős forduló volt ez az esztendő a népzeneoktatás történetében, hiszen ettől a tanévtől kezdve a Mókus utcai Zeneiskola népzenei tagozata önálló intézménnyé vált Óbudai Népzenei Iskola néven. Ebben az alapfokú művészeti iskolában kizárólag népi hangszereket lehet tanulni, és ez európai viszonylatban is egyedülálló.

Gyakorlatilag a nyolcvanas évekre állandósult az iskola működési rendje, a tanított hangszerek típusa, és elindult az oktatást segítő tantervek, tanmenetek, tananyagok készítése. Mindez jelentős mértékben az Óbudai Népzenei Iskola tanári karának volt köszönhető. Ennek példázatára egy érdekes adat: a 27/1998. (VI. 10.) MKM rendelet alapján 1999-ben megjelent „Az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programja” népzenére vonatkozó része 15 tantárgy oktatását szabályozza. Ebből a tizenötből tizenegyet az Óbudai Népzenei Iskola tanárai dolgoztak ki.

Kobzos Kiss Tamás igazgatói időszaka negyed évszázadot ölel fel az iskola történetéből. Ez a 25 esztendő meghatározó jelentőségű volt az egész magyarországi népzeneoktatás történetében. Kiépült az intézményi struktúra az alapfoktól az egyetemig. Ebben talán legjelentősebb esemény a Nyíregyházi Főiskola népzenetanár képzésének elindítása, majd a Zeneakadémia népzene szakának megalapítása volt. Mindkettőben jelentős szerep jutott Kobzos Kiss Tamásnak és az Óbudai Népzenei Iskola tanárainak.

Kobzos Kiss Tamás pedagógiai szemléletét a teljes magyar nyelvterület művelődése iránti felelősségvállalás hatotta át. Az országban egyre-másra alakuló népzenei tagozatokban nem konkurenciát, hanem lehetőséget látott. Személyes tekintélyét és az iskola elismertségét felhasználva határon túli közösségeket (többek közt Pusztina és Válaszút) támogatott abban az időben is, amikor ennek még semmilyen feltételrendszere nem működött. Elképesztő műveltségével, keleti és nyugati párhuzamok kutatásával megalapozta kedves hangszere, a koboz jelenkori népszerűségét.

Az Óbudai Népzenei Iskola kiváló szakmai eredményei mellett érdemes azt megjegyezni, hogy az iskola működésének körülményei nem voltak ideálisnak mondhatók. Az 1975-ös alapítást követően néhány „vándorév” után 1982-től 2012-ig, harminc esztendőn keresztül egy Nagyszombat utcai bérház földszinti helységeiben működött az intézmény. Az eredetileg óvodának és bölcsődének kialakított nagyobb helységek farostlemez elválasztó falakat kaptak, minimális hangszigeteléssel. E nehézségek ellenére a növendékek, tanárok és szülők egyaránt kitűnően érezték magukat, és nem utolsó sorban mindez nem vont le semmit az ott folyó csodálatos munka értékéből.


Az Óbudai Népzenei Iskola új épülete

Az áldatlan állapotokkal Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tökéletesen tisztában volt és folyamatosan kereste a lehetőségeket, míg végül 2012-ben az Óbudai Népzenei Iskola egy ideális küllemű, méretű, és céljaira átalakított épületbe költözhetett. Az Óbudai Népzenei Iskola új épülete Kobzos Kiss Tamás igazgatói működésének egyik legkiemelkedőbb eredménye. A Mókus utca 20. szám alatti ház a kerület történelmi központjában van. Szomszédságában működik az Óbudai Társaskör, a Vendéglátóipari Múzeum, a Kéhli vendéglő; amelyek immár az Óbudai Népzenei Iskolával kiegészülve alkotják közösen a „Krúdy-negyedet”, hírneves írónk nevével képviselve Óbuda művészeti, kulturális múltját és jelenét. Az iskola kétszintes barokk épülettömbje középkori falakat is rejt, illetve az 1970-es években kiegészült egy épületszárnnyal és tetőtér beépítéssel.

Kobzos Kiss Tamás 2015-ben bekövetkezett halálát követően Szerényi Béla vette át az Óbudai Népzenei Iskola irányítását. Igazgatása alatt egyre nagyobb hangsúlyt kap az anyanyelvű kultúra egészének átadási rendje, folyamata és annak módszertani fejlesztése.

Zenei anyanyelvünk átadása nemcsak zenepedagógiai feladat, hanem a gyermekek egészséges személyiségfejlődésének záloga. A tanítás-tanulás folyamatában viselkedési normák, értékrend, műveltségelemek átadása zajlik, összetartó közösség alakul. Az egyéni órák mellett fokozott hangsúlyt kapnak a csoportos foglalkozások, kamarazenei alkalmak, a különböző életkorú és tudásszintű növendékek együttes fejlesztése, a családi programok szervezése. Az éves munkaterv elkészítése során egyre inkább előtérbe kerülnek az ünnepekhez kapcsolódó szokások, rítusok – nemcsak a tananyagban, hanem közösségi alkalmak szervezésével is.

Mindezen célok elérése érdekében egyre fontosabb szempont a tanszakok hatékonyabb együttműködésének támogatása jól tervezett és átgondolt órabeosztással, a tanárok heti munkarendjének összehangolásával.

Az utóbbi években megkezdődött a szolfézs-népzeneelmélet csoportos foglalkozások hatékonyságának növelése, új szemléletű tananyagtartalom és módszertani eszköztár kidolgozása, összehangolása a hangszeres és énekes órák tananyagával. Ennek eredménye máris látszik a zeneművészeti szakközépiskolákba és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakára közvetlenül az Óbudai Népzenei Iskolából felvett növendékek arányán.

Szerényi Béla igazgatói tevékenységének egyik legfontosabb eleme, hogy a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező kollégák számára biztosítsa a feltételeket tananyagfejlesztésre, módszertani elemek kidolgozására.

Az Óbudai Népzenei Iskolába évente körülbelül 220-230 növendék jár. Gyakorlatilag a magyar nyelvterület összes népi hangszerén lehetőség van tanulni: furulya, citera, duda, tekerő, koboz, tamburafélék, népi vonós hangszerek, cimbalom és népdalének mellett zeneelméleti – szolfézs, népzenei ismeretek, zeneelmélet, néprajz – tantárgyakat is. Az Óbudai Népzenei Iskola állami finanszírozású alapfokú művészetoktatási intézmény, melyre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint bármelyik hasonló jellegű zeneiskolára.

Ennek megfelelően az Óbudai Népzenei Iskolába elsősorban általános iskoláskorú gyermekek járnak, de akár egyetemista korú növendékek is bekapcsolódhatnak a tanulásba 22 éves korig.

Az iskola huszonkét tanárából tízen több, mint 25 esztendeje az intézményben dolgoznak.

Egykori és jelenlegi tanáraink közül négyen kaptak Kossuth-díjat, hárman a Magyar Művészeti Akadémia tagjai. Fiatal kollégáink közül hárman is Junior Príma-díjasok. A tanári kar nagy része közép- és felsőfokon is tanítja a népzenét.


Az Óbudai Népzenei Iskola működésének története szorosan összefonódik a hazai népzeneoktatás históriájával, hiszen:

  • első volt negyvenhárom évvel ezelőtt, amikor elindult a magyar népzeneoktatás
  • egyetlen volt huszonnyolc éve, mert nincs más olyan önálló intézmény, amely csak zenei anyanyelvünkkel foglalkozik
  • egyedi ma is, mivel működési sajátosságai megkülönböztetik minden más művészeti iskolától

Az Óbudai Népzenei Iskola működése, tanári karának összetétele magas szakmai és művészi színvonalat biztosít az ide jelentkező növendékeknek és meghatározó szerepe van népművészetünk továbbörökítésében.

Budapest, 2019. május

Log in